13. hely a Világkupán
A végső helyezést a 6. kiemelt japán csapat ellen szerezték meg a mieink.

Az Erdélyi Mónika, Kovács Anikó, Endrődy Máté, Halászi Gábor összeállításban utazott idén a magyar válogatott a moszkvai Csapat Világkupára, melyen tavaly az eddigi csúcsnak számító 10. helyet értük el.

A csapatok a megnyitón

Csapatunk az első fordulóban 3-0-ra verte a fehéroroszokat a 28 ország csapatát felvonultató versenyen, a 16 között azonban érvényesült a papírforma és 3-0-ra kikaptak a világ egyik legerősebb csapatától és később a döntőig jutó brazil csapattól.

A mieink a brazil csapattal

A helyosztón a spanyolok ellen 2-1-re kikaptunk, majd a 13-16. helyért előbb Marokkót vertük 3-0-ra, majd az utolsó napon a 6. kiemelt Japán csapata ellen győzedelmeskedtek a mieink 2-1-re, ezzel a 13. helyen végeztek.

A japánokkal mezcsere is volt

A mieink sokat nem pihenhetnek, hiszen jövő hétvégén Gödöllőn nemzetközi versenyt rendezünk, ahol ők is indulnak majd.