Oda kell figyelni
A magyar csapat 1. kiemelt lesz a szegedi tornán, az ATP ranglisták alapján azonban nem mi vagyunk a legerősebbek.

A magyar Davis Kupa csapat hosszú idő után idén újra az Euro-Afrikai Zóna legalsó, III-as csoportjában szerepel, a fiúk dolgát azonban megkönnyíti, hogy a Magyar Tenisz Szövetség elvállalta az esemény megrendezését, így hazai pályán vívhatják majd ki a feljutást.

Ebben az osztályban már máshogyan zajlik a lebonyolítás, nem egy ország utazik egy másikhoz, hanem a 12 csapat egy helyszínen négy nap alatt dönt arról, hogy kik jutnak egy osztállyal feljebb.

A csapatok négy hármas csoportban küzdenek majd meg az első helyért, mely továbbjutást ér, a négy első pedig a szombati napon dönt a feljutásról.


A mieink a Davis Kupa rangsor alapján az 1. kiemeltek lesznek, így a csoportban biztosan elkerüljük a szintén kiemelt észt, grúz és macedón csapatot, az egyik legnehezebb ellenfél, a török válogatott azonban akár a mi csoportunkba is kerülhet.



A törököknél van a torna legelőkelőbb helyen rangsorolt játékosa, az elsőszámú török játékos, a 26 éves Marsel Ilhan, akit a 154. helyen jegyeznek jelenleg, de három éve a 87. helyen is állt, idén pedig van már egy ATP Challenger tornagyőzelme.


A magyar csapatban Fucsovics Marci szereplése biztos, Balázs Attila azonban kézsérülése miatt nem biztos, hogy rendelkezésre tud majd állni, Hornok Miklós szövetségi kapitány azonban ahogy eddig is, ezúttal is bátran szavaz bizalmat a fiatalabb generációnak, így Madarász Gergely, Filipenko Viktor és Gödry Levente neve került a nevezési lapra, akik közül Gergő az egyetlen, aki még sosem játszott a Davis Kupában.


A mezőnyben öt ország is van, melynek csapatában egy ATP ranglistás játékos sincs, Montenegrónak és Örményországnak is csak egy van (1000-en kívüliek), kettő vagy három ATP-ssel 1-1, négy ATP-ssel pedig három ország rendelkezik.




Nevezések:

Albánia:
Dece Flavio
Pelushi Rei
Shypheja Genajd
Sulstarova Arber

Örményország:
Avetisyan Mikayel (1814)
Khachatryan Sedrak
Gevorgyan Ashot
Khachatryan Khachatur

Észtország
Zopp Jurgen (332)
Ivanov Vladimir (562)
Irdoja Mikk
Raisma Kenneth

Grúzia
Basilashvili Nikoloz (313)
Metreveli Aleksandre (864)
Javakhishvili Giorgi (1,345)
Tsivadze George (1,480)

Magyarország
Fucsovics Márton (184)
Madarasz Gergely (712)
Filipenko Viktor (844)
Godry Levente (1,036)

Izland
Bonifacius Rafn Kumar
Bonifacius Raj Kumar
Ristic Vladimir
Gunnarsson Magnus

Liechtenstein
Leuch Vital
Forster Robin
Kranz Timo
Meier Christian

Macedónia
Grabul Dimitar (512)
Jotovski Tomislav (766)
Deari Shendrit (1,138)
Predrag Rusevski

Málta
Cassar Torreggiani Bernard
Asciak Matthew
Agius Denzil
Callus Bradley

Montenegro
Celebic Lubomir (1,263)
Saveljic Igor
Rogan Pavle
Saveljic Ivan

San Marino
De Rossi Marco
Vicini Domenico
Zonzini Diego
Zonzini Giacomo

Törökország
Ilhan Marsel (157)
Erguden Umud Baris (673)
Altuna Ziya Tuna (683)
Yuksel Anil (1,112)