Madarász Gergő is bemutatkozhat
Legutóbb 2005-ben mutatkozott be magyar játékos hazai pályán győzelemmel.

Hornok Miklós szövetségi kapitány sosem félt a fiatalítástól, mindig bátran húzott elő a kalapból fiatalabb játékosokat, tavaly Gödry Levente és Filipenko Viktor mutatkozott be nála a Davis Kupában.

Fucsovics Marcinak fiatalsága ellenére húzóembernek kell lennie a jövő heti szegedi rendezvényen, ő lesz ugyanis az elsőszámú játékos, így nem csak, hogy hoznia kell a meccseit, de tartást, magabiztosságot is kell adnia az egész csapatnak.

A világranglista 184. helyén álló játékos mögött nagy az űr, a legutóbb tavaly szeptemberben játszó Balázs Attila már kiesett az 500-ból is, sérülése miatt pedig nem is fog tudni játszani, az utóbbi hónapokban pedig Marcin kívül csak három játékos, Madarász Gergely (713.), Filipenko Viktor (856.) és Gödry Levente (1040.) látogatta a nemzetközi versenyeket.

Madarász Gergely

Marci helye a találkozókon biztos, a második számú játékos kiléte azonban koránt sem, hiszen Gergő és Viktor is hasonló erőt képvisel, az utóbbi hetek formája azonban talán Gergő felé billenti a mérleg nyelvét, így könnyen lehet, hogy a korosztályos válogatottak után a felnőttek között is bemutatkozhat majd.

Hazai pályán legutóbb Balázs Attila mutatkozott be még 2009-ben a bolgárok elleni győri találkozón vereséggel, a legutóbbi hazai győztes bemutatkozásért pedig 2005-ig kell visszamenni, amikor is Lukács Dénes debütálása sikerült fényesen, két szettben legyőzte Babos Timi mostani edzőjét, a monacói Thomas Drouet-t.