Kész a sorsolás
Az örményekkel és a liechtensteiniekkel játszunk a csoport meccsek során.

A kapitányi találkozóval és a sorsolással ma elkezdődött a Gellért Szabadidő Központban az elkövetkezendő négy napban zajló Davis Kupa.


A sorsolásnál a magyar csapat az 1. kiemelt lett, így az A csoportban kapott helyet és miután az észtek is kiemeltek lettek, ezért leginkább azt szerettük volna elérni, ha elkerüljük a török gárdát, mely a miénkhez közel hasonló játékerőt képvisel.


Először Örményországot sorsolták hozzánk, majd Liechtenstein gárdája került az A csoportba, ami megelégedéssel tölthet el minket, ebből a csoportból kötelező a továbbjutás, hiszen a liechtensteinieknél egy ATP ranglistás játékos sincs, míg az örményeknél is csak egy játékos van, aki szerepel a világranglistán.

A versenyt holnap 11-kor Örményország ellen kezdjük.

A csoport
Magyarország
Örményország
Liechtenstein

B csoport
Macedónia
Málta
Albánia

C csoport
Grúzia
Montenegró
Izland

D csoport
Észtország
Törökország
San Marino


A csoportok győztesei jutnak a szombati feljutási rájátszásba, ami dönt majd a II-es csoportba kerülésért. A mi csoportunk győztese a C csoport győztesével, a B csoport győztese pedig a D csoport győztesével játszik majd.