Örményországgal kezdünk ma
Nem okozhat gondot legyőzni a kevés tapasztalattal bíró ellenfelet.

Madarász Gergő nagy napra ébredt ma reggel, bemutatkozhat ugyanis a a magyar Davis Kupa csapatban.

Madarász Gergő, Fucsovics Marci és Hornok Miklós

A 20 éves játékos ma 9 éves rossz sorozatot szakíthat meg, hiszen legutóbb 2005-ben mutatkozott be magyar játékos hazai pályán győzelemmel, ezt pedig ma a 11 órakor kezdődő meccsen a 21 éves Sedrak Khachatryan ellen teheti meg.

A srác nincs az ATP ranglistán, tavaly október óta pedig nem vett részt nemzetközi versenyen, de karrierje során is mindössze nyolc nemzetközi találkozót tudhat magáénak, no meg a nyolc vereséget, szettet sem tudott nyerni eddig.

A második meccsen aztán jöhet Fucsovics Marci, akinek már ATP ranglistás ellenfele lesz, de remélhetőleg megeszi majd az 1836. helyen szerénykedő 18 éves Mikayel Avetysiant, aki 12 nemzetközi meccséből már egyet megnyert.