A 24 éves örmény 2008-ban érte el 1399-es legjobb ATP ranglistáját, de régóta nincs már ranglistája, nemzetközi versenyen pedig tavaly májusban, a Davis Kupán fogott ütőt utoljára, mindazonáltal a csapata legtapasztaltabb játékosa, több éven keresztül próbálkozott
|
A balkezes magyar versenyzőn nem látszott semmilyen megilletődöttség, szervagémeit magabiztosan hozta, és ha kicsit nehezebben is, de sikerült ellenfele adogatásait is mind elvenni, így az első szettet 6-0-ra hozta.
|
Gergő a második játszmában sem állt le, sorozatban nyerte a gémeket és bár becsúszott két örmény gém, a győzelem nem forgott veszélyben, Gergő 60 63-ra nyert, a magyar csapat pedig 1-0-s előnyre tett szert.
|
Legutóbb egyébként hazai pályán kilenc évvel ezelőtt mutatkozott be magyar játékos győzelemmel.
Hamarosan következik Fucsovics Marci, aki bebiztosíthatja a győzelmet.