Címvédés és duplázás
Németh Roland egyéniben és párosban is megnyerte a fedettpályás Országos Bajnokságot.

A képgalériát ide kattintva éred el a Facebookon.

Másodszorra is megvédte címét Németh Roland a fedettpályás országos Bajnokságon a hétvégén.

A 25 éves játékos 2014-ben hódította el először a címet, majd tavaly megvédte címét és idén is sikerült ez neki, ráadásul duplázni is tudott, párosban is sikerült a győzelem Farkas Attila oldalán.


Az Építők Teniszcsarnokban megtartott kétnapos eseményen 11 játékos indult, ami az utóbbi évek legnépesebb mezőnye volt.

A csoportmérkőzéses alapszakaszból Szabó Béla, Farkas Attila, Farkas László és Németh Roland jutott a legjobb négy közé, ahol Farkas László 61 60-ra verte Szabó Bélát, Németh Roland pedig nem hullajtott gémet Farkas Attila ellen.


A bronzmeccsen Farkas Attila 63 61-re nyert Szabó Béla ellen, a döntőben pedig Németh Roland 63 60-s sikert könyvelhetett el Farkas Lászlóval szemben.

Az 5. helyen Dr. Lelik Ferenc zárt, őt a több mint két év kihagyás után egyéniben is ütőt ragadó Serényi Tibor követte, majd a gyomorpanaszokkal küszködő Bovier György, a szintén betegségét leküzdő Braun János, Mézes János és egyetlen quad kategóriás versenyzőnk, Csiszár Attila következett a 7., 8., 9. és 10. helyen.


A korábbi paralimpiai résztvevő Navratyil Sándor párosra szállt be vasárnap és bronzéremmel térhetett haza Lelik doktor oldalán, miután 62 62-re legyőzték a Mézes János/Csiszár Attila kettőst, a döntőben pedig a Németh Roland/Farkas Attila kettős 63 63 arányban bizonyult jobbnak a Farkas László/Serényi Tibor párossal szemben.