Farkas Attila nyert Győrben
Tavaly május óta első tornagyőzelmét szerezte meg.

Az e heti nemzetközi verseny felvezetéseként tartottuk vasárnap a Győr Kupát, melyen nyolc játékos vett részt.

Farkas Attila két nappal izraeli páros ezüstérmét követően már Győrben játszott és nem talált legyőzőre, a csoportmeccsek során nem veszített szettet, majd az elődöntőben 62 60-ra verte Mézes Jánost, a fináléban pedig 62 76(1)-ra tudott győzni Lelik Ferenc ellen, ezzel pedig tavaly május óta első tornagyőzelmét könyvelhette el.


A harmadik helyen Szabó Béla végzett új székében, melyet a Kézenfogva Alapítvány és a Magyar Tenisz Szövetség közös összefogásával kapott meg aznap, míg a negyedik helyet Mézes János szerezte meg.

További helyezések:
5. Csiszár Attila
6. Pokornyi Tamás
7. Nagy-Kuglicz Kata
8. Papp Csaba

Most csütörtöktől újra Győrben pattog majd a labda, a nemzetközi versenyen 11 ország 40 sportolója küzdhet meg a világranglista pontokért.