INDUL A SZABADTÉRI PLAY AND STAY SZEZON

Elkészült a 2016. évi Play and stay szabadtéri versenynaptár. A nagy érdeklődésre való tekintettel az MTSZ Versenysport bizottsága idén először versenyelosztó ülést hívott össze a budapesti szervezőknek, mert volt olyan időpont, amelyre 11 klub adta be jelentkezését. Végül sikerült az időpontokat elosztani, de a legtöbb időpontban 2 helyszín is szervezhet versenyt.


Azért hogy a jövőben a versenyekről minél több információ álljon a VSB rendelkezésére bevezetésre kerül egy versenybírói/versenyigazgatói kérdőív, ami által ellenőrizhetőbbek lesznek a kiírt versenyrendezési feltételek betartása.
A március 23-val kezdődő szabadtéri Play and Stay szezon első állomása a Soroksári Tenisztanoda versenysorozatának első állomása lesz, amely tavaly nem szerepelt a versenynaptárban.
Idén is lesz WILSON játék, így minden verseny alkalmával, minden induló Wilson ajándékot kap. Indul a pontgyűjtés is az év végi nagy ajándékokért, amelynek célja, hogy minden versenyző, aki 4 alkalommal elindul Play and Stay versenyen részt vehessen egy sorsoláson, amelynek a novemberi Play and Stay Csapatbajnokság döntője ad majd otthont.
Ekkor kerülnek kisorsolásra a pontgyűjtő füzetek szerencsés nyertesei Wilson ütőtokért, táskákért és hátizsákért.
A szabadtéri Play and stay szezon október 15-én ismét a Soroksári Tenisztanoda versenyével zárul.