Benyik János: „Pályafutásom csúcsa volt ez a győzelem!”

Ahogy anno Minarik Ede mondta, kell egy csapat… A magyar teniszsport történetében többször volt már remek eredményeket elért férfi válogatottunk, ám az 1995-ös, Ausztrália elleni Davis Kupa-győzelem kiemelkedik valamennyi közül. Most ismét az ausztrálok ellen készül a válogatott – igaz, ezúttal a messzi-messzi földrészen és kemény pályán –, és a tét ugyanúgy a Világcsoportba jutás.

Elevenítsük fel a Kistadionban játszott fantasztikus három napot az akkori hősökkel: Noszály Sándorral, Krocskó Józseffel, Markovits Lászlóval és Köves Gáborral, valamint a sikerkapitánnyal, Benyik Jánossal.

A sikerkapitány azzal kezdte a visszaemlékezését, hogy kijelentette, büszke arra, hogy valamit sikerült letennie az asztalra, hisz ez a győzelem az, amire mindig emlékezni fog. Elárulta, amikor a sorsolás után a megfelelő helyszínt keresték, abszolút nem szólt bele, hogy hol legyen a nagy mérkőzés, ám ahhoz ragaszkodott, hogy a borítás salak legyen.

„Jó-jó, kicsit puhább lett a kelleténél… De könyörgöm, ennyi előny megillette a mindenkori házigazdát” – mondta mosolyogva Benyik.

Nem csinált titkot abból sem, hogy maximum abban bízott, hogy egy meccset majd nyerünk valahogy, de amikor a legjobb ausztrál, a kétszeres Grand Slam-győztes Patrick Rafter kimaradt a csapatból – sokak szerint kiborult az egyik edzésen, és a két kapitány, a legendás John Newcombe és Tony Roche úgy döntött, ne játsszon a magyarok ellen. Ugyanis azt hitték, így is simán továbbjutnak…

„Bevallom, nagyon meglepett, amikor kiderült, hogy Rafter kimaradt a csapatukból, de azt nem állítom, hogy nagyon bánkódtunk emiatt. Ekkor már megfordult a fejemben, mi van, ha…” – elevenítette fel a történteket az egykori kiváló játékos.

Nagyon bízott az azt megelőző hetekben remekül teniszező Noszályban, ám Sasa betlizett, pedig éppen az újonc, 19 éves Philippousis ellen vélte úgy, hogy lehet keresnivalója a magyaroknak. Krocskó már ekkor felülmúlta még a megszokott önmagát is, míg a volt kapitány szerint az igazi csodát szombaton látta.

„Megpróbáltam a fiúk válláról levenni a terhet, hisz csak a világ legjobbjaival játszottak. Az első két játszma egyszerűen meseszerűen alakult, de lehetett látni, hogy még a legjobb teljesítményük is kevés lesz az ausztrálok ellen. Egyszerűen túl sokat kivett belőlük a két megnyert szett, de annak ellenére, hogy kikaptak, egy csepp szégyenkezni valójuk sem lehet” – fogalmazott Benyik.

A vasárnapi első találkozó előtt egy kicsit félt attól, hogy Noszály ott folytatja majd, ahol pénteken Philippousis ellen abbahagyta, ám ezúttal remekül játszott. A már harmadik napja pályán lévő Todd Woodbridge ellen azt a taktikát gondolta ki Sasának, hogy minél keményebben támadja le az ausztrált, helyezze nyomás alá. Bejött!

„A mindent eldöntő utolsó meccsen Józsi elképesztően feldobódva ment fel a pályára, és azt kell, hogy mondjam, ha nincs az a harmadik játszma, ahol rossz taktikát választott, akkor szinte hibátlanul teniszezett. Ő lett a meccs hőse, és amikor Philippousis a hálóba vágta a meccslabdát, csak arra emlékszem, hogy fut felém, az ölembe ugrik. Elképesztő ünneplés kezdődött, ment a vonatozás. Úgy érzem, a pályafutásom csúcsa volt ez a győzelem” – árulta el Benyik, aki hozzátette, az igazi ünneplésre este került sor a Kongresszusi Központban.

Elmondása szerint elképzelhetetlen volt az, hogy a pénzdíj miatt vita alakuljon ki a csapattagok között, ugyanis mindenki egy általa összeállított rendszer alapján részesedett a bevételből. A táblázat alapján egy-egy játékos annyit kapott, amennyit a teljesítménye alapján megérdemelt.