Hírek
TW

Bondár Anna karrierje második WTA-negyeddöntőjére készül

2022-03-03 10:06:38


Az ellenfél a torna második kiemeltje lesz

A legmagasabban jegyzett női teniszezőnk már két győzelmet is maga mögött tudhat a lyoni WTA 250-es tornán. Az első fordulóban a japán Mijazakit (WTA – 206.) szetthátrányból fordítva, 6:7, 6:3, 7:5-re győzte le, majd szerdán a brit Katie Boulter ellen (WTA - 126.) „csak” egy játszmát kellett lejátszania, ugyanis sajnálatos módon ellenfele feladta kettejük meccsét és így 6:3-mal Bondár jutott tovább.


„Az első mérkőzés roppant küzdelmes volt. Az ellenfelem a selejtezőből érkezett, és már mögötte volt két győzelem. Olykor nagyon kellemetlen volt a játéka, továbbá én sem találtam a ritmust. Az ilyen mérkőzések még többet érnek, ráadásul a döntőszettben 2:5-ről és meccslabdáról sikerült fordítanom. Katie Boulter ellen már remekül ment az adogatás, 80%-ban beütöttem az első szervákat, és csupán három pontot vesztettem az első szervám mögött. Nem így akartam továbbjutni, de örülök a negyeddöntőnek” – értékelte eddigi szereplését a WTA-világranglistán 79. helyen álló magyar játékos.

Bondár karrierje második WTA 250-es kategóriájú negyeddöntőjére készül, legutóbb a lengyelországi Gydniában rendezett viadalon jutott a legjobb nyolcig. Most a világranglista-harmincadik, egyben második kiemelt román Sorana Cirstea lesz az ellenfele.

„Roppant jól játszik eddig idén. Az Australian Openen legyőzte például Kvitovát és Pavljucsenkovát is. Három évvel ezelőtt játszottunk már egymás ellen a budapesti WTA-n, akkor döntőszettben (4:6, 6:3, 6:4) kikaptam tőle, úgyhogy bízom benne, hogy most sikerül majd visszavágni” – nyilatkozta Anna.


Bondár Anna és Sorana Cirstea mérkőzésére pénteken délután kerül majd, melyet a DIGI Sport élőben közvetít.










Copyright © Magyar Tenisz Szövetség, 2012